Farkas Mira - hárfa

2014-ben kitüntetéses diplomával végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hárfa szakán, ahol Vigh Andrea volt a mestere. Számos hazai és nemzetközi versenyen ért el eredményt. Szóló és kamarazene egyaránt jelen van és erősíti egymást az életében.

Farkas Mira elismerései közül meghatározó jelentőséggel bír a Junior Prima Díj, melyet 2014-ben nyert el magyar zeneművészet kategóriában. Számos külföldi országban zenekarok szólistájaként hallhatta a közönség, többek között Jeruzsálemben, Tel-Avivban, Katowiceben, Szcezinben, Bécsben. Hazai zenekarokkal is több alkalommal szerepelt: Concerto Budapest, Duna Szimfonikusok, Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Liszt Ferenc Kamarazenekar. Nevéhez fűződik Tan Dun Oscar-díjas zeneszerző Nu Shu c. hárfaversenyének magyarországi ősbemutatója a Müpában, a Concerto Budapest közreműködésével. 

2016-ban Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíjat nyert, 2017-től Zeneakadémia művészmenedzsmenti tevékenységet ellátó Karrierirodájának támogatottja. 
Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója.
 

undefined