José Gallardo - zongora

José Gallardo Buenos Airesben született, Argentínában. Öt évesen kezdett zongorázni a Buenos Aires-i konzervatóriumban, majd a Mainzi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1997-ben diplomázott. Már ekkor felfedezte, hogy mennyire vonzódik a kamarazenéhez.
 

Több versenygyőzelem is kötődik Gallardo nevéhez: 1990-ben els lett a Vesztfáliai Zenei Fesztivál versenyén Hamm-ban, egy évvel később pedig a "Johannes Gutenberg"-díjat kapta meg a Mainzi Egyetemtől. 1992-ben első lett a Cantúi Nemzetközi Zongoraversenyen. Sung Hyun-Jun csellistával pedig a Trapani Kamaraversenyen nyerték el az első díjat valamint a nemzetközi szakújságírók zsűrijének díját 1995-ben.

Gallardo sok fesztivál résztvevője volt már, köztük a Lockenhaus Fesztiválon, a Kronbergi Cselló Fesztiválon, a "Homokkő és Zene" fesztiválon Drezdában, a Ludwigsburg Kastélyfesztiválon, a Rheingau Zenei Fesztiválon és tavaly a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon is. Játszott többek között Alberto Lysyvel, állandó partnere az ütős Chen Zimbalistának és Linus Rothnak, Natascha Korsakovával, Friedemann Eichornnal, Sung Hyun-Junggal, Julius Bergerrel, Martin Dobnerrel is rendszeresen lép föl.

Fellépett már többek között a zürichi Tonhalléban, a hamburgi Musikhalléban, a firenzei Teatro della Pergolában valamint a londoni Wigmore Hallban is.

undefined