Ute Hasenauer

A müncheni Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, a Bambergi Szimfonikusok és a Londoni Filharmonikus Zenekar koncertmestere is volt – ez utóbbi zenekar történetében pedig ő volt az első nő, aki betöltötte ezt a posztot. 

2004-ben csatlakozott a kölni Zene- és Táncművészeti Főiskola (HfMT Köln) tanári karához, ahol professzori címet kapott. 
Ute Hasenauer alapította és vezeti a „Pre-College Cologne” iskolát, amely korai tanulmányi programot kínál a 10 és 16 év közötti, rendkívüli zenei tehetséggel rendelkező tanulók számára.
A hegedűoktatáson és a zsűrizésen túl számos tehetségkutató és a zenevilágban tevékenykedő bizottság, például a Tonkünstlerverband (DTKV), a Deutscher Hochschullehrerverband (DHV) és az „ag rheinland hochbegab” munkájában is rendszeresen részt vesz. 2004 és 2016 között az Európai Vonóstanárok Szövetsége Németországi részlegének (ESTA Germany) választott elnökségi tagja volt.

Számtalanszor feltűnt a Bayerischer Rundfunk, a WDR, a 3sat, az MDR, az SWR, a Br-alpha, a Deutsche Welle, az RTBF Belgium és a svájci nemzeti tévé műsoraiban, továbbá a WDR5, WDR 3, NDR, RBB, BR4 Classic,SWR, radio Z és a belga nemzeti rádió rádióműsoraiban is szerepelt már. 
Már kisgyermekkorától kezdve fellépett zenekarok szólistájaként, valamint számtalan szólóestet tartott hazájában és külföldön egyaránt.
Ute Hasenauer az esseni, a kölni és mannheimi állami zeneakadémiákon is tanult, többek között V.Gradow, S.Grawriloff, W.Marschner és Y.U.Kim tanítványaként. 

Tanítványai számos országos és nemzetközi ifjúsági zenei versenyen arattak már győzelmet, többek között az alábbiakon: „Hindemith” (Berlin, Németország), „Konrad Adenauer” (Köln, Németország), „Carl Schröder” (Sondershausen, Németország), „Max Bruch” (Köln, Németország), „Ferdinand Trimborn” (Ratingen, Németország), „Meierott” (Königsberg in Bayern, Németország), „Musikwettbewerb der Stiftung Sparkasse Langen-Seligenstadt” (Németország), „Mendelssohn-Wettbewerb” (Kulturregion Frankfurt Rhein Main, Németország), „Beethoven Bonnensis” (Bonn, Németország), „Int. Szymon Goldberg Award” (Meissen, Németország), „Engelbert-Humperdinck-Wettbewerb” (Siegburg, Németország), „Deutscher Tonkünstler Verband NRW” (Frechen, Németország). Sok tanítványa első helyezést ért el olyan országos versenyeken, mint a „Jugend musiziert – Regional- Landes- und Bundeswettbewerb” (Németország), „Flame” (Párizs, Franciaország), „Glazunov” (Párizs, Franciaország), „Bravo” (Namur, Belgium), „Valsesia” (Varallo, Olaszország), „Postacchini” (Fermo, Olaszország), „Rotary Children Music competition” (Moszkva, Oroszország), „Mary-Smart-Competition” (Summit Music Festival, New York, Egyesült Államok) és a „Concours Européen pour Jeunes Solistes” (Luxembourg, Luxemburg) versenyek.

Németország- és Ausztria-szerte is tart mesterkurzusokat.
 

undefined